A démon

Novella
Figyelmeztetés: nincs
Befejezve: 2015. aug. 07.

Nehéz feladat befejezni egy évek óta megkezdett írást úgy, hogy mindeközben egységes maradjon és ne törjön meg. Én mégis megpróbáltam.

Történet egy bennünk élő, gonosz lény megtestesüléséről. Lehet, hogy lesz még több része.

---

A fiú eddigi legrosszabb rémálmából ébredt. A ruháját teljesen átitatta az izzadtság, és ahogy felült a vékonymatracú, fülsértően nyikorgó faágyon, érezte, ahogy felkúszik a torkán a hányinger. Amikor felállt, még a szédülés is elfogta, s csendesen az ágy lábához okádott, majd a gyéren megvilágított helyiség egyik falához támasztott törött szélű, maszatos tükörhöz támolygott. A plafon azon a helyen beázott, hatalmas penészfoltok terjeszkedtek rajta kényelmesen. A fiú letörölte a tükörre csorgott vizet csíkos pulóvere bő ujjával, majd megszemlélte magát benne. Zsíros, fülig érő barna haja csapzottan tapadt a homlokához. Szemei alatt mély, szinte fekete karikák húzódtak. Felgyűrte pulóverét és szemügyre vette lapos hasát, kísértetiesen kitüremkedő bordáit. Nincs mese, táplálék után kell néznie. Fejére húzta ronda neonzöld sapkáját, s kilépett a fagyos, késő őszi utcára. A szél bele-belekapott, végigsimított a bő pulóver alatt megbúvó vékony testen, s ő úgy érezte, menten odafagy a betonhoz. Csak ment a főút melletti járda egyik oldalán, igyekezett észrevétlen maradni, habár ahelyett, hogy a földet nézte volna, a környezetét fürkészte, mintha keresne valamit. A nap már ugyan felkelt, de még nem indult be a munkába igyekvő emberek tömege; alig pár gyalogos tartózkodott csupán az utcán. Körülbelül félórányi gyaloglás után meg is találta, amit keresett. Az út másik oldalán egy nő sétált sietősen, magassarkú cipőinek ritmusos kopogása meglepően hangosnak hatott a reggeli csöndben, csupán egy-egy elhaladó autó tompította el. A nő szőke volt, az a tipikus, rikító, mesterséges árnyalat amelyet csak hidrogénezéssel lehet elérni. Szürke, rövid kabátja, ami inkább divatos volt mint praktikus, dús kebleket engedett láttatni. Valószínűleg szilikonos, könyvelte el magában a fiú. Már majdnem biztos volt benne, hogy megtalálta, amit keresett, de egyelőre még némán követte tovább az út szemközti oldalán, megerősítésre várva. Ahogy megcsörrent a nő telefonja, az arcán lévő fintor elárulta, valaki számára nem túl kedves személy lehet a vonal másik oldalán. A fiú hunyorogva próbálta kivenni a telefon márkáját és felbecsülni az értékét. Drágának tűnt. Habár a nő első mondata pont akkor hangzott el, amikor egy motor robogott el az úton, a fiú mégis tisztán hallotta ahogy beleszólt a telefonba.
- Drágám? Nem, nem, a tévéről van szó. Tévedtem, mégsem túl kicsi, nem kell venned másikat - csipogta a telefonba.
A fiú izgalomba jött. Hevesen dobogó szívvel és ruganyos léptekkel vágott át az úton. Amint megérezte a másik csuklóját a karján, a nőbe nem csak beleszorult a szó, a fájdalomtól a mobiltelefon is kiesett a kezéből. Csak bámulta az idegen, ijesztő csillogást a számára ismeretlen fiú szemében, félelemtől dermedten. A fiú, ha lehetséges volt ilyesmi egyáltalán, még szélesebben vigyorgott. Kéjes, kapzsi vigyor volt ez. Már a gondolattól is, hogy nemsokára tönkre fogja tenni a nőt, elfogta az izgalom. Így van, tönkre fogja tenni. Addig hajszolja majd, amíg semmije nem marad. Mert minél magasabban van valaki, annál nagyobbat zuhan és annál nagyobb élvezet tönkretenni. A fiú már két kézzel szorította a nőt.
- Akarlak - búgta mélyen és tompán, amitől áldozata olyannyira megborzongott, hogy még a lába is beleremegett. Ám a fiú ezt már nem fogta fel, ugyanis elterült a betonon. Ekkora már halott volt.
A lény, amely elhagyta az elméjét, izgatottan nézett körül a nő szemén keresztül.
- Annál nagyobbat zuhan - mondta a nő hangjával, majd gúnyos mosoly ült ki az arcára. Felvette a telefont a földről és beleszólt.
-Édesem, meggondoltam magam. Mégis csak jó lenne egy nagyobb tévé. Ha már ott vagy, vehetnél egy új hűtőt is…
Ő volt Bastra, a kapzsiság démona.